admin összes bejegyzése

Egy tökéletes ajánlás, tökéletes pillanatban

Amikor eldöntöttem, hogy saját céget alapítok, és otthagyom az akkori munkáltatómat, még fogalmam sem volt, hogy egyrészt ennyire nehéz és folyamatosan változó útra térek rá, másrészt pedig, hogy ennyire élvezni fogom ezt a szakaszát az életemnek. Mindig arról álmodtam, hogy cégvezetőként egy tökéletes, eredményes működést és tökéletes munkahelyeket teremtő vállalatot tudok majd megalapítani és folyamatosan vezetni az úton. Persze aztán rájöttem, hogy a növekedés és a gazdasági eredmények sokkal de sokkal könnyebben elérhetők, mint a jó vállalati légkör és hangulat, hiszen számtalan féle és típusú embernek kell nap, mint nap együttműködnie, ami azért a kommunikáció és a szokások terén is nehézségekbe ütközik. Amikor már a megfelelő működés és eredmények a birtokunkban voltak keresgélni kezdtem a külső segítség után. Olyan szakembereket kerestem, akiknek lelkesedése, szakmai tudása, kitartása és lendülete is megvan ahhoz, hogy a cégem számára eredményes és profi segítséget tudjon nyújtani. Persze a keresés elején még fogalmam sem volt, hogy pontosan mely területen kell keresgélnem.

Az egyik nagyon jó ismerősöm ajánlása kapcsán azonban felvettem a kapcsolatot a kogwheel csapatával. Én sosem voltam az a fajta ember, aki a választásait az interneten olvasott dolgok alapján hozza meg, legyen szó egy weboldal tartalmáról, vagy véleményekről. Én szeretek szemtől szembe beszéni azokkal, akik a szolgáltatást igénybe vették és egyben azokkal is, akik nyújtják azt, így szinte azonnal felvettem a Kogwheel csapatával a kapcsolatot. Nem is csalódtam. A beszélgetés után biztos voltam benne, hogy nem csak együtt fogunk dolgozni, hanem abban is, hogy tökéletes segítséget és megoldást fognak tudni adni a terveimhez.

Ma pedig már kijelenthetem, hogy a csapatépítő szolgáltatásuk és a kommunikációs tréning szolgáltatásuk hihetetlen eredményeket nyújtanak számunkra. A csapat összetartó, a vállalati hangulat pedig azt gondolom irigylésre méltó. Az emberek szeretnének nálunk dolgozni, ami pedig azért nagyon fontos, mert ebben a nehéz piaci időszakban, amikor minden nagyvállalat vadássza a megfelelő szakembereket, mi egyáltalán nem küzdünk problémával ezen a területen, sőt. Nálunk folyamatosan jelentkeznek a jobbnál jobb szakemberek, amit bizony ennek a kis csapatnak köszönhetek. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket és a munkájukat egyaránt.

Szükséged lesz rá a kerthez!

Én világ életemben szerettem a természetet, kertes házban nőttem fel, és biztos voltam benne, hogy majd egyszer, ha oda jutok, akkor a gyerekeim számára is szeretném biztosítani a kertes ház adta örömöket. Persze erre egy kicsit többet kellett várni, mint ahogyan én gondoltam, hiszen számomra elég nehezen alakult a párválasztás, de egy pár éve az én életembe is elérkezett a nagy ő. Persze így sokkal gyorsabban alakultak a dolgok és sokkal gyorsabban eljutottunk oda, hogy közös fészket kell keresni, és hála a jó égnek mindketten kertes ház mellett tettük le a voksunkat. Egy kis vidéki házra esett a választásunk, aminek egy pici aranyos kertje van – gondoltam én.

Persze most már, az első nyár után arról tudok nyilatkozni, hogy közel sem olyan pici a kert, hiszen a fűnyírás minden fázisán átléptem, és egy esősebb időszakban bizony két hetente elő is kerül a fűnyíró. Én annak idején, amikor a fűnyíró választás feladata előtt álltam nem tudtam, hogy miért mondja mindenki, hogy jól gondoljam át a döntésemet, és hogy megfelelő fajta fűnyírót válasszak, most már azonban tudom. Hála a jó égnek hallgattam a családomra, és a fabrikshop.hu csapatára, és megfelelő, profi minőségű fűnyíróra esett a választásom, hiszen így sokkal könnyebb dolgom van a kertrendezéssel.

El sem tudom képzelni, hogy ha nem profi eszközt választottam volna, akkor mennyi időt és energiát kellene rászánnom a kertrendezés feladataira, azonban így, hogy a fabrikshop csapata mindenben a segítségemre volt, és profi eszközöket tudtam iszonyatosan jó áron beszerezni a segítségükkel azt gondolom megoldható a feladat. Arra a részére nem emlékeztem gyerekkoromból a kertes háznak, hogy mennyi dolog van vele hogy szép és művelt kertben élhessen az ember. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha hasonló feladatok előtt áll, mindenképp csak a Fabrikshop csapatát keresse fel. Nem fog csalódni.

Távoktatás

Vannak olyan munkakörök, amelyeknél kifejezetten iga az a tény, hogy tudásunkat folyamatosan fejleszteni kell annak érdekében, hogy a legújabb fejlesztésekkel, módszerekkel tisztában legyünk, és azokat alkalmazni tudjuk munkavégzésünk során. Ezt nevezik egy életen át tartó tanulásnak, ami ráadásul biztosítja azt, hogy agyunk működése folyamatosan jó legyen, figyelmünk ne lankadjon, elménk ne lustuljon.

Az egyik ilyen munkakör a pedagógus munkakör. Ebben a munkakörben ráadásul nem csak lehetőség a folyamatos képzés, tanulás, hanem törvény által szabályozott kötelezettség is.

Számtalan tanfolyamon teljesíthetik a tanárok ezt a kötelezettségüket, amelyet szervezhet akár az Oktatási Hivatal, akár a Pedagógiai Oktatási Központ is. Ezek a tanfolyamok lehetnek ingyenesek, de lehetnek fizetősek is, melyeket vagy a pedagógus fizet saját zsebből, vagy, ha az intézményvezető elég ügyes, és szeret sokkal dolgozni, pályázati forrásból.

Pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt az interneten keresztül történő tanfolyami szervezési forma. Elsősorban jelenléti szervezéssel valósították meg ezeket a képzéseket témától függetlenül.

Ma már olyan színtűvé vált az intézményekben az informatikai eszközökkel való ellátottság, valamint a pedagógusok informatikai képzettsége, hogy már gyakoribb az interneten való képzések szervezése.

Én magam is támogatom az ilyen szervezési kereteket, mert időt és pénzt tudunk megspórolni leginkább az utazással, mivel mindenki otthonról a készüléke előtt ülve kapcsolódhat be a képzésekben.

Ráadásul most már olyan programokat is kifejlesztettek, aminek az alkalmazásával virtuálisan egy tanteremben találhatjuk magunkat, így olyan érzésünk van, mintha minden résztvevővel egy teremben dolgoznánk, közben pedig otthonról tanulunk virtuálisan. Ehhez azonban szükség van egy jól működő kamerára, ami nekem az utolsó előadás közben elromlott. Szerencsére a macbook szerviz szervízfutáron keresztül megjavította a épemet. Így már újra folytathatom az interneten keresztül való képzést.

Meglepő feladat

Én közgazdászként végeztem közel öt éve az egyetemen, de mostanára már azt mondhatom, hogy szinte minden területen megállom a helyem, hiszen elsőként egy kicsi cégnél kezdtem el dolgozni, és bizony a jogtól elkezdve a pénzügyön át a szakmai ismeretekig, szinte mindent el kellett sajátítanom ahhoz, hogy minden nap boldogulni tudjak a munkával. Ma már azt mondhatom, hogy semmi pénzért vagy rangért, esetleg fizetésért nem hagynám el a jelenlegi munkahelyemet, nem csak azért, mert a munkatársak kincset érnek itt számomra, hiszen szeretek bejárni hozzájuk dolgozni minden nap, baráti a viszonyunk és tényleg ott segítjük egymást ahol csak tudjuk, hanem azért is, mert megszerettem ezt a közeget, beletanultam és jól érzem benne magam.

Persze számomra is érkeznek meglepő feladatok, amit azt gondoltam, hogy közgazdászként nem én fogok eldönteni vagy megcsinálni, de hát egy erős előkészítés után nálam a feladat mondjuk egy eladó traktor vagy eladó gép tekintetében nem csak a beszerzést, hanem bizony a választást tekintve is. Persze ebben mindenki a segítségemre van, és az Odisys csapata is hatalmas biztonságot ad ezekben a kérdésekben, hiszen minden kérdésemre azonnal válaszolnak és hihetetlen lelkiismeretes munkát végeznek, ez azonban számomra először mindenképpen egy meglepő feladat volt, és a mai napig nehezen veszem az akadályát bármilyen hasonló döntésnek.

Mindenesetre is azt tudom mondani bárkinek akinek hasonló feladatok terhe nyomja a vállát, hogy mindenképp keresse fel az Odisys csapatát, hiszen nem csak a választás és beszerzés, hanem a felhasználás és karbantartás területét illetően is hihetetlen nagy segítséget tudnak nyújtani a cégek és a vezetők számára Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek elkel egy ilyen profi kis csapat segítsége a hasonló területen végzett munka nehéz kérdései és döntési kényszerei mellett.

Árak tekintetében is a legjobbak

Egy család életében mindig nagyon nagy érvágás, feszültséggel teli időszak ha valamit fel kell újítani, vagy valamilyen bővítést, gépesítést terveznek. Egyrészt nehéz és sok feladattal járó probléma egy megbízható és gyors munkát végző, tökéletes eredményt biztosító kivitelező felkutatása, amit ha elhibázunk nagyon nagy kár érhet minket, nem csak az eltelt idő és a rosszul elvégzett munka, de az anyagiak tekintetében is, tehát ezt a feladatot nem lehet elnagyolni, ráadásul sokszor dupla, esetleg tripla annyi időbe telik maga a munkálat elvégzése, amit előzetesen egy vállalkozó ígér, persze ha jól választunk ettől sem kell félnünk. De hogyan választhatunk jól? Csakis ajánlások igénybevételével.

Én minden esetben megkeresem a legszorosabb barátaimat és a családtagjaimat, és ajánlásokat kérek. Ajánlásokat egyrészt azokra a kivitelezőkre, akiket messzire kerüljek el, mert nem voltak elégedettek velük vagy a munkájukkal, és ajánlásokat arra nézve, hogy kiket éri meg ma megkeresni mondjuk klímaszerelés tekintetében.

Én ugyanis legutóbb ilyen kivitelezőt kerestem és elég sok rémtörténetet hallottam is a klímák kapcsán. De hála a jó égnek kaptam tökéletes ajánlást is, és mivel számunkra a költségvonzat is nagyon fontos, ezért a szelektálást a klímaszerelés árak tekintetében folytattam. Nem mondom, hogy az embernek mindig a legolcsóbbat kell választania, sőt, leginkább a minőség számít, de azért itt kell megjegyeznem, hogy hatalmas szórás és eltérések vannak a klímaszerelési árak tekintetében.

Megéri jól körülnézni, mert sokszor ugyanazt a gyors munkát és körültekintő tervezést és kivitelezést és profi eredményt akár fele áron is elérheti az ember. Én mindenkinek a djgepeszet csapatát ajánlom. Nálunk maximális minőségi munkát végeztek gyorsan és szakszerűen, ráadásul jó áron is.

Az új de azt hiszem örök kedvenc

Az egyik családi rendezvényen kezdődött a mánia, ugyanis akkor én már várandós voltam a kisfiammal, és nem igazán ihattam semmi nagyon cukros vagy szénsavas üdítő italt, ezért úgy döntöttem, hogy jócskán bevásárolok egészséges gyümölcslevekből, hogy aztán ne kelljen csak vizet innom egész nap, míg a nagybátyám szülinapját ünnepeljük. Vettem teljesen szokványos almalevet például, ami a gyerekeknek kifejezetten elnyerte a tetszését, pedig hát ha valami jellemző a család gyerekeire, akkor az az, hogy nem igazán szeretnek semmiféle gyümölcsöt vagy zöldséget fogyasztani. Ez a simigyümölcslé azonban annyira elnyerte a tetszésüket, hogy nem kellett folyamatosan rájuk szólni, hogy egy kicsit igyanak, mint mindig, hanem jöttek és kértek még egy pohárral. A felnőttek részére vittem fekete berkenyelét több dobozzal, és meg kell mondjam, annyira finom volt, hogy azóta is nagy kedvencem maradt nekem is. Az egész család hanyagolta a szénsavas üdítőket, és bizony előszeretettel fogyasztotta ezeket az egészséges gyümölcsleveket, amik nem csak hogy nem tartalmaznak semmilyen hozzáadott anyagot, tartósító szert vagy éppen cukrot, de rengeteg vitamin és ásványi anyag van benne, és az íze pedig tökéletes.

Azóta a család nagy kedvencévé vált a simi gyümölcslevek termékeinek sora. Az örök kedvenc a fekete berkenyelé maradt, a gyerekeknél pedig még mindig az almalé a befutó, de folyamatosan kacsingatunk új ízek felé is természetesen. Külön öröm és nagy segítség, hogy lehet már rendelni is tőlük, ezért még csak ki sem kell mozdulni a lakásból és folyamatosan biztosítani tudom az asztalra a család számára a friss és zamatos gyümölcsleveket. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki ezeket a finomabbnál finomabb ízeket, biztos vagyok benne, hogy nem fognak csalódni benne.

Egy tökéletes társ az idős korra

Én már nem olyan régen úgy döntöttem, hogy átadom a fiatalok számára a lehetőséget és a helyet, és bizony visszavonulok, nyugdíjba megyek. Sok ember számára tudom, hogy ez viszonylag nagy törést tud okozni, én azonban már jó előre elterveztem mindent, hogy ennek még egy kis lehetősége se legyen. Még véletlen se tudjon kialakulni az a helyzet, hogy én haszontalannak érzem magam, vagy nem tudok mit kezdeni a felszabadult idővel. Szükségem van a tervekre, hiszen azokat szépen megvalósítva mindig lesz újabb célom és mindig lesz miért felkelni reggel, nem mellesleg pedig a gyerekeim élete is megmarad, hiszen nem rájuk fogok akaszkodni, hanem elfoglalom magam.

Ez egy elképesztő jó tervnek tűnt, és bár szépen is haladtam vele, a ház csinosítása, a kert igazgatása, a virágok ültetése és gondozása mind-mind hihetetlen módon feldobták a napjaimat. Folyamatosan élveztem azt amit csináltam és sosem volt olyan érzésem, hogy nem szeretném ha reggel lenne, mint amiről sokan panaszkodnak akik nyugdíjba vonultak, sőt, inkább már alig vártam hogy újra reggel legyen és folytathassam a munkát. Persze ehhez szükségem volt egy olyan jó online segítőtársra is, mint az extrembazar oldala, ahol rengeteg olyan dolgot online meg tudok rendelni, amit egyrészt nem is tudnám, hogy máshol hol keressek, másrészt pedig a vírushelyzet miatt esélyem sem lenne beszerezni ezeket. Rengeteg eszközt rendeltem már magamnak a lakás tárolásához, a kerti munkák elvégzéséhez, a konyhába, és mind – mind tökéletesek a maguk funkciójában. Sosem kellett még csalódnom benne, és remélem, hogy még rengeteg dolog fog szembe jönni velem ezen az oldalon, ami megszépíti az itthoni napokat és segít a munkák elvégzésében.

A férjem meglepetése

Néha az emberek sokkal egyszerűbben, mint azt mi valaha is gondoltuk volna, vagy inkább mondhatom úgy, hogy sokkal egyszerűbben, vagy épp egyszerűbb dolgokkal örömet lehet nekik szerezni, mint bármikor gondolnánk. A minap például a férjem kápráztatott el, mert volt egy számára fontos dolog, amit sajnos nem igen tudtunk beszerezni sehol, mert nem nagyon lehetett kapni egyik üzletben sem, ahova betértünk. Neki azonban nem nagyon van ideje szaladgálni, ezért felléptem a család kedvenc oldalára, a leakcioztuk oldalára, és rákerestem, hátha rátalálok valamelyik kategóriában. Persze nem kellett csalódnom, rá is találtam, és nem csak egyszerűen sikerült megrendelnem, hanem rekord gyorsasággal kézhez is kaptam.

Úgyhogy amikor másnap este a férjem haza ért, már ott is várta a kis doboz az asztalon, benne a hdmi rca átalakító, ami valamihez nagyon kellett neki pár napja. Persze, aztán számomra is kiderült az ok, amiért annyira örült neki, hogy még a gyermeki öröm is kiült az arcára, hiszen egy régi kazetta felvételt akart megmutatni nekem a családjáról és a gyerekkoráról, amihez szüksége volt erre a kábelre. Így tehát aznap este nosztalgia kazetta nézést tartottunk. Hihetetlen aranyos és cuki gyerek volt. Néha az ember fel sem fogja, mekkora értéke lehet egy-egy ilyen pici dolognak is, ha ilyen dolgokról beszélünk.

Nekem tehát aznap estére sikerült a férjemet gyermeki boldogsággal megajándékozni egy hdmi rca átalakító segítségével, amire bár nem is gondoltam, csak meg akartam lepni, de nagyon jó volt látni. És mondanom sem kell, mennyire jó érzéssel néztük meg azokat a kis régi felvételeket arról az időszakról amikor még gyerekek voltak és a testvérével kis csínytevéseket és játékokat játszottak.

Hosszútávú partnerre leltem

Az ember, ha vállalkozást alapít, akkor egy idő után megtanulja, hogy nem elég valamit neki jól csinálnia, bizony olyan partnereket kell választania, akik szintén nagyon kiemelkedően teljesítenek abban a témakörben, amit rájuk szeretne bízni, mert különben ő fog alul maradni a versenyben. Egy tökéletes példa nekem a legújabb projektem, egy gyönyörű webshop kialakítása.

A webes cég hihetetlen profi volt hála a jó égnek, és nagyon könnyen és gyorsan is került minden kérdésre, problémára megoldást találnunk, és egy igazán kifinomult, tökéletes webshop lett a végeredmény, olyan, amire mindig is vágytam, és amire tényleg büszke lehettem. Nagyon örültem is neki, és amikor megnyitott meglepődve tapasztalatam, hogy nem igazán növekszik a vásárlások számra. Látogató volt bőven az oldalon, az látszott, de nem döntöttek úgy az emberek, hogy meg is veszik az ékszereimet. Fel is kerestem a webes csapatot és tanácsot kértem, mi lehet a baj. Ők pedig rögtön rávilágítottak a problémára.

Elmondták ugyanis, hogy a termékfotózás hatalmas szakmai tudást és megfelelő eszköztárat is igényel ahhoz, hogy valóban megfelelően részletgazdag, jól bevilágított és azért a valóságnak megfelelő színű és fényű képek jöjjenek létre, amelyek alapján a vásárló bátran megveszi a termékemet. Ennek hiányában azonban nem mer a vásárlás mellett dönteni és a webshop akármilyen jó és szép, kifinomult, nem fog eredményt hozni.

Át is tértem termékfotózás tekintetében az általuk ajánlott szikyfoto.hu csapathoz, akik tényleg hihetetlen részletgazdag és meseszép képeket készítettek a termékeimről. Az első hónap pedig már mutatta az eredményt is. A vásárlások számra hihetetlen módon kezdett nőni. Hiába profi csapattal lehet tökéletes eredményeket elérni.

A kedvenc fotósunk

Nem tudom, ki hogy van vele, de az én családom néha nem csak hogy összeszedhetetlen és kezelhetetlen a három gyerekkel, hanem bizony fotózhatatlan is egyben. Három gyerekkel persze nem könnyű az élet, tudom, mindenki ezt mondja, és a gyerekek amúgy nagyon jólneveltek, és szót fogadnak, tisztelettudók, de hát mégiscsak nagyon nehéz kialakítani velük egyfajta rendet vagy rendszert arra, hogy időben el lehessen velük indulni, mindenféle feszültség, rohanás vagy egyéb nehezítő körülmény nélkül. Persze, a kicsi még nagyon kicsi, a nagy pedig még nem elég nagy ahhoz, hogy segíteni tudjon mondjuk legalább a középsőnek, szóval jobb lesz ez, körülbelül még egy-két év, de hát addig is sokat szenvedünk azzal, ha valahol meg kell jelenni, külön nehézség pedig ha elegánsan, valamilyen rendezvényen kell tiszteletünket tennünk, vagy mondjuk fotózásra megyünk.

Mi már a karácsonyi képeket talán pont emiatt el is engedtük. Van akkor a családnak elég olyan helyzet vagy esemény, ahol meg kell jelenni, helyt kell állni, de amióta megszületett az első gyerek külön gondot fordítunk arra, hogy évente legalább egy olyan fotózásunk legyen, ahol egy profi lencsevégre kap minket. A gyerekek egyszer kicsik csak, mi pedig egyre öregszünk, és szeretnénk, ha majd később ezeket a képeket egy gyönyörű albumból nézegethetnénk, ahhoz pedig egyrészt mindenkinek rajta kellene lenni a képeken, másrészt pedig nem árt, ha a minőség is profi.

Mi nem vagyunk igazán fotogének, és hát tartottunk is tőle, hogy ez a fotózás egy negatív élményként fog megmaradni a családban, de hála a jó égnek nagyon jó embert választottunk hozzá, hiszen Szalai Balázs nem csak hogy technikailag profi, de hihetetlen megnyerő humorával és stílusával tökéletesen kezelt minden helyzetet és gyönyörű képeket kaptunk tőle. Nekünk ő a kedvenc fotósunk és sosem választanánk mást. Mindenkinek csak ajánlani tudom őt! Biztosan nem fog benne csalódni semmilyen tekintetben sem.

Szükségesek mindenki számára

Az ember rengetegszer esik bele abba a hibába, hogy van nem elég elővigyázatos, és úgy gondolja, hogy vele tényleg nem történhet semmi baj, a rémtörténetek, amiket az emberektől hall őt bizonyára el fogják messzire kerülni, vagy folyamatosan azon dolgozik és gondolkodik, hogy milyen probléma érheti, hogy hogyan tudná megelőzni vagy kikerülni a bajt. Azt gondolom egyik sem jó, egy arany közép utat kellene választani mindenkinek, amivel nem vonzza be egyrészt a bajt és a problémát, másrészt pedig védve van egy bizonyos szinten, ha bármi történik is vele, ami nem várt esemény vagy problémaként lép fel az életében.

Én például az ipad készülékemmel kapcsolatban tanultam meg nagyon a leckét. Mert hogy nekem nagyon sokáig nem volt rajta tok, mert egyszerűen nem tetszett egyik sem amit a boltban tudtam volna venni rá, úgy éreztem hogy elveszi a gép kifinomult és szép kialakítását, másrészt pedig nem tetszett tényleg egyik sem. Sem a színe, sem a mintája. Nem is vettem tehát a gépemre. Mindaddig nem is gondolkodtam azon, hogy ez nagy hiba lenne, míg össze nem tört a kijelzője, mert egy szerencsétlen mozdulattal leejtettem sajnos a kezemből a gépet.

Ekkor persze megcsináltattam a gépet és azonnal azon kezdtem el pörögni, hogy mindegy már hogy milyet, de valamilyen tokot szerezni tudjak a készülékemre. Az egyik barátnőm ajánlott is hozzá egy jó oldalt, ahol ipad tokok hihetetlen kínálatát találtam, és mennyire örültem volna, ha ezt nem most adja oda nekem, hanem mondjuk két hónapja, mert akkor biztosan nem tört volna össze a kijelzőm. Persze hogy rendeltem, kettőt is, mert nem tudtam választani. Most már tehát védve van a gépem és meg is tanultam a leckét, hogy az arany közép út mindig a legjobb.

Ha ajándékot keresel

Én nem igazán vagyok híve annak, hogy az ember fűt, fát ajánlgasson, hiszen ezer meg egy dolog félre tud siklani egy-egy munkahelyen, vagy bárhol, ahol termék vagy szolgáltatás van, és aztán persze rögtön az lesz a hibás, aki ajánlotta a kereskedőt, szolgáltatót, munkavállalót vagy a munkáltatót magát. Én ezért csak nagyon ritkán, kevés esetben szoktam bármiféle ajánlásba is bocsátkozni, mert hát veszélyes víznek találom a fentiek miatt, viszont néha azt gondolom muszáj, mert az sem járja, hogy az ember magában tart egy olyan információt, ami másnak segítségére lenne csak azért mert fél hogy aztán majd megszólják.

Így aztán én most szeretnék ajánlani egy oldalt, ami nem csak most, a vírus közepén segít nekünk rengeteget, hogy anélkül tudjuk különleges termékekhez jutni, hogy betennénk a lábunkat a városba vagy bármilyen boltba, hanem abban is hogy ha valakit ajándékozni kell, akkor egyrészt kapjunk ajándék ötleteket, másrészt pedig be is tudjuk azt szerezni könnyen és gyorsan, nagyon jó minőségben és hihetetlen jó áron.

Én ugyanis akkor találkoztam a http://www.grandstores.hu/ oldallal, amikor a tini keresztlányomnak szülinapja volt, és fogalmam sem volt, hogy mit vegyek neki. Felléptem az oldalra, és az ajándék ölteteket végig nézve bevillant az egyik kapcsán, hogy hosszú egyenes haja van és mennyire imádja, ha göndör. Éppen ezért vettem neki egy hajcsavaró szettet, olyat, amiben tud aludni, így egy hajmosás után, amíg ő pihen meg is szárad a haja, és reggel már a göndör fürtjeiben tetszeleghet, ráadásul nem teszi tönkre a haját sem. Azóta ez az oldal a család kedvence és azt gondolom, hogy mindenkinek meg kellene ismernie, mert hihetetlen jó és minőségi termékek vannak rajta, verhetetlen áron.

A férjem szerint nincs rá szükség

A férfiak rengeteg jó és szép dolgot képviselnek az életünkben, hordoznak számunkra, hiszen társas lények vagyunk, nem szeretünk egyedül lenni, és az ő feladatuk a kemény férfias energia működtetése, amit mi nők nagyon szeretünk, de bizony számtalan olyan dolgot is megmutatnak vagy hordoznak, szinte nap mint nap, ami nehezen kezelhető számunkra, vagy épp megbántanak vele minket, esetleg egyáltalán nem tudunk vele mit kezdeni. Én így vagyok például a férjem makacsságával. Egészen egyszerűen fel tudok robbanni attól, hogy sokszor már látja, hogy nincs igaza és nem lesz jó a dolog úgy ahogy csinálja, de akkor is folytatja és egyszerűen meggyőzhetetlen.

Legutóbb például elszakadt a mac gépének a tokja. Mondtam neki, hogy vegyünk egy újat, mert a világ törvényszerűsége szerint mindig akkor történik baj, amikor az ember nem számít rá, és amikor az a legsebezhetőbb és a probléma a legtöbb kárt tudja okozni. Persze ő elmondta nekem, hogy tud ő vigyázni egy számítógépre, és egyébként sincs most sehol olyan macbook tok ami tetszene neki. Könyörögtem, kérleltem, hogy legalább gondolja át, én szívesen rendelek neki egyet a macbooktok.hu oldalról, ahonnan én is szoktam mindig rendelni ezeket, de ő hajthatatlan volt.

Persze mondanom sem kell, hogy aznap este hazajött a munkából és már láttam rajta hogy sunyít és hogy valamit nem mond el. Jól ismerem már, így is volt, hiszen leejtette a laptopot ami igencsak sérült burkolatában, úgyhogy fel kell keresnie majd az iszereles csapatát, hogy legyenek segítségére. És hát persze most már látja, hogy nekem volt igazam és rendelt is már egy tokot, ami remélhetően mire a burkolat készen lesz meg is érkezik. Nem értem, hogy miért nem lehet kompromisszumokat kötni és nem váltig ragaszkodni az egós véleményünkhöz egészen addig, amíg baj nem történik.

Ha jó csapatot keresel

Az ember, ha valamire rá kell találnia a mai világban nem igazán van könnyű dolga. Azt gondolnánk, hogy az internet, a globális világ és a webáruházak virágkorában ez nem jelent problémát, de ugye tudjuk, hogy rengeteg lehetőségből kiválasztani a legjobbat mindig nehéz, sőt, megjelennek ma már a kóklerek, akik sajnos hirdetésekkel és egy – két dologgal gyorsan és egyszerűen be tudnak kerülni a profik és tökéletes munkát nyújtók közé. Nincs annál rosszabb, amikor az ember egy érdektelen partnerrel találkozik. Hogyan lehet ezt kiszűrni?

Egyrészt a személyes találkozó nekem mindig segít. Az első alkalommal, amikor leülök valakivel beszélgetni felmérem, hogy mennyire találtunk egymásra emberileg, mennyire tudunk jól és könnyen kommunikálni, illetve, hogy mennyire tud lelkesedni a saját szakterülete iránt. Én ugyanis azt vallom, hogy ha valaki nem lelkesedik tiszta szívvel a szakterülete iránt – mint ahogyan azt én is tudom tenni a mai napig – akkor nem is végezhet maximálisan tökéletes munkát. Fogalmazhatnék úgy, hogy hiányzik a munka lelke, de ez már nagyon elvont lenne.

A másik olyan technika, amivel elég jól lehet szelektálni, az az ajánlások köre. A környezetünkben elég sok ember van, nyugodtan lehet ajánlást kérni tőlük egy-egy területre vagy munkára. A személyes találkozó pedig maximálisan fogja mutatni, hogy mennyire volt jó vagy igaz az ajánlás. Nekem például az egyik lejobb partnerem így jött a vállalkozásom életébe. Termékfotóst kerestem ugyanis, és az egyik partnerem ajánlotta a https://fotodastudio.hu/ csapatot. Nem is kellett bennük csalódnom. Immár egy éve rendületlen dolgozunk együtt, nagyon jó hangulatban és tökéletes eredménnyel. Bár Osztya és csapata én azt gondolom az egyik legjobb ma Magyarországon, aki termékfotózást vállal, bizony nem biztos, hogy e nélkül az ajánlás nélkül rájuk találtam volna. Én tehát nagyon szeretem ezt a technikát használni, bátran ajánlom is mindenkinek.

A férjem ajándéka

Egy kapcsolat sosem könnyű, mondják. Tele van hullámvölgyekkel, és folyamatosan dolgozni kell azon, hogy fenn maradjon a harmónia, az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet, és valamilyen módon mindig pislákoljon az a bizonyos tűz, ami a kezdetekkor összehozott két embert. Ez nem könnyű feladat, de ha odafigyelünk rá, akkor bizony nem állhat elénk olyan akadály, ami tönkre tenné a kapcsolatunkat. Persze, egy ember sem tökéletes, és bizony vannak olyan hibák vagy tulajdonságok, amikkel együtt kell szeretni azt az embert, mert bár finomítani azt gondolom mindenen lehet, megszüntetni nem minden tulajdonságot lehet.

Én nem tartom például magam egy hisztis nőnek, a férjem is igazat ad nekem ebben, de vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudok elviselni. Természetesen vannak olyanok, amiket ki tudok küszöbölni, de vannak amik tényként vannak jelen az életemben, és hétről hétre szót is adok neki, nem másért, csak hogy ne őrüljek bele. Az egyik ilyen, hogy a vezetés – amit egyébként imádok, és gyűlölöm az automata váltót, mert imádom a váltogatást vezetés közben – teljesen tönkre teszi az összes cipőmet. Teljesen mindegy, hogy magas vagy lapos sarkú cipőről beszélünk, a pedálok használata közben a kárpit folyamatosan szétszedi a cipőim sarkát, és nem tudok mit tenni ez ellen.

A férjem pedig a minap egy meglepetéssel tért haza. Amit hozott nekem, az nem volt más, mint egy heelgood cipősarokvédő – persze nekem még ekkor fogalmam sem volt hogy ez pontosan mit takar, de az elnevezésből kitaláltam, hogy végre valamit lehet, hogy találtunk a cipőim sarkának védelmére. De még mennyire! Ez a kis eszköz egy megváltás! Bármelyik cipőmben vezethetek azóta, és nem mennek tönkre a sarkaik. Imádom. Azt hiszem egész idáig egy olyan ajándékot sem kaptam, ami ennyire hasznos lett volna, és aminek ennyire örültem volna. Minden nőnek kell, hogy legyen egy ilyen cipősarokvédő csodája, ha vezet.

Egyszerűen imádom

Én nőként elég kevés dologra vagyok érzékeny, vagy ha úgy tetszik, hisztis, de a parfümömnek biztosan mindig nálam kell lennie. Én megoldom az egyszerű sminket pár alap sminkcuccal, és nem vagyok annyira érzékeny a cipőkre sem, vagy a táskákra sem, a ruhákat maximális szinten tudom variálni és alakítani, ha úgy hozza a szükség, de ha nincs nálam a megszokott kedvenc illatom, akkor bizony az egész napom rosszul indul. És hát valljuk meg őszintén, egy női táska sokszor feneketlen kút, rengeteg minden elfér benne, mindig csak egy dolog hiányzik, amire éppen a nőnek szüksége lenne. Sajnos néhány esetben én is vagyok így ezzel, például a parfümöm tekintetében is, mert ha kiteszem vagy átteszem egy másik táskámba, sokszor elfelejtem visszatenni, és akkor vége számomra a világnak.

Most azonban minden megváltozik, mert rátaláltam egy számomra megalkotott szettre, ami az avon parfüm tekintetében szerintem csodálatos, az Avon Far Away Rebel Diva szett személyében. Ebben ugyanis nem csak hogy van egy testápoló is, amivel szintén a kedvenc illatomat élvezhetem a nap végén is, hanem egy mini parfümöt is tartalmaz, amit mindig a szokásos kis neszeszeremben tudok hordani, így biztos, hogy nem maradok a kedvenc avon parfüm illatom nélkül.

Hihetetlen tudom, de nekem hatalmas segítség egy fárasztó naphoz vagy egy nagyobb feladathoz, ha a kedvenc illatom magamra permetezhetem. Más a kávéval vagy a cigivel van így, én ezzel a kis illattal. Nekem éppen ezért rengeteget segít ez a picike kis mini parfüm, mert így már biztos, hogy nem kell azzal szembe néznem, hogy egyáltalán nincs nálam a kedvencem. Hihetetlen jó találmány, és csak ajánlani tudom azoknak, akik szintén hasonló helyzetben vannak, mint én, hogy szükségük van minden nap a kedvenc illatukra.

A kislányom mumusa

Amikor az ember életébe megérkezik a gyerek szinte minden megváltozik, szokták volt mondani, és én sem hittem, hogy ez ennyire élesen igaz mindaddig, amíg meg nem született a kislányom. Teljesen más lett az érdeklődési kör, teljesen más lett a gondolkodásom, a félelmek is átalakultak. Ami addig foglalkoztatott már nem érdekelt egyáltalán, és teljesen más területek vették át a szerepüket. Arról már inkább nem is beszélek, hogy a filmek helyét átvették a mesék és az énidő helyét átvette a játékok köre. Ez teljesen normális is, azt gondolom. Van ennek az egész gyereknevelésnek egy nagyon kedves és bájos része, és van egy nagyon kemény, embert próbáló része, a nevelés. Hát az a fajta következetesség, amit egy gyerek igényel, és az, hogy hagyjuk és néha orra bukni, de azért vigyázzunk is rá, szidjuk is, de azért legyünk megértők is, hihetetlen nehéz és nehéz helyzeteket szül, főleg akkor, ha a két szülő nem igazán mozog egy hullámhosszon. Szerencsére mi ebben a férjemmel nagyon passzolunk, mondom ezt azért, mert még így is tényleg nagyon nehéz.

Nemrég például arra szokott rá a kislányom, hogy ellopkodja – három évesen – a telefonunkat, és eldugja, vagy éppen csak játszik vele. Hát ezt sokáig játéknak tekintettük, és nem nagyon vettük komolyan, de hiba volt, mert Xiaomi kijelző csere lett a vége. Hát azóta csak annyit kell mondanunk a kislányunknak, hogy ha bármelyik telefont a kezébe veszi, hogy jön a telefon mumus és megint bántani fogja a telefont és doktorbácsihoz kell vinni, és már teszi is le. Nem tudom, lehet, hogy nem szép dolog ilyesztgetni egy gyereket, de nekünk annyira bejött, hogy azóta is használjuk ezt a technikát, és sokkal jobban figyel és vigyáz dolgokra. Nekünk ez bevált, és muszáj fogást találni rajta. Remélem nem neveljük félre vagy rosszul emiatt a gyereket.

Amikor minden ellenünk esküszik

Én rendszeresen sportolok, már egészen pici gyerekkorom óta. Amióta az eszemet tudom mindig csináltam valamiféle sportot, ami rendszeresnek és komolynak volt mondható. Volt abban minden. Táncoltam egy egyesületben, fesztiválokkal, külföldi utakkal és versenyekkel, később beálltam kicsit a harcművészetek világába, bemutatókkal, vizsgákkal és versenyekkel, aztán most elkezdtem futni. Bármilyen futás működik jelenleg az életemben. Attól függ, hogy mire van időm és lehetőségem. A legjobban az utóbbi időszakban az akadálypályás futásba szerettem bele. Ez viszont egy annyira összetett mozgásvilág, ami nagyon komoly felkészülést igényel ahhoz, hogy ne sérüljön le az ember még egy hosszabb pálya teljesítése alatt se.

Éppen ezért, úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy egy kicsit komolyabban vegyem a felkészülést. Nem csak a rendszerességre, hanem az edzések fajtájára és formájára is oda kívántam figyelni. Ez pedig azt feltételezte, hogy szükségem van egy olyan sportórára, ami segít akár terepen is tájékozódni, és megbízható, de persze akkor már designos is. Tehát vettem egy apple watch órát.

Tudom, hogy az apple termékek nem annyira bírják jól a töltöttséget. Azt is tudtam, hogy figyelni kell ezért arra, hogy mielőtt útnak indul az ember biztosan fel legyen töltve az óra. De arra nem voltam felkészülve, hogy úgy el tudom tenni a töltőt, hogy egészen egyszerűen nem lelem meg többé. Tehát záros határidőn belül kellett egy új apple watch töltő. Szerencsére az internet ma már mindenben segítségünkre van, így gyorsan be is tudtam szerezni és gyorsan meg is érkezett hozzám, így nem kellett sokáig hanyagolnom az órámat. Persze azóta megtaláltam a másik töltőt is, így van már kettő. Gyorsan el is tettem az egyiket egy szokásos elektromos cuccokat tároló helyre, hogy ha még egyszer előfordul ilyen baki, ne kelljen egy futást se egyedül megcsinálnom. Már nagyon hozzá szoktam ugyanis az órához.

Hogyan oldom meg? Megmutatom!

Nem is olyan régen én is, mint azt gondolom sokan mások, megelégeltem, hogy a nem tudok azonosulni az akkori munkáltatóm által képviselt gondolatokkal, miszerint nem lényeg, hogy valakit hogyan szolgáltunk ki, csak a termelés a legnagyobb legyen, s minél több profit álljon rendelkezésünkre. Ennek ugyanis van nyilván mindig egy korlátja, az ember, maga a munkás. Mert hát egy idő után már nem hogy a profi színvonalat nem tudjuk biztosítani az ügyfelek számára, de az alap színvonal se lesz megközelíthető ilyen mentalitással. Én ehhez már nem akartam hozzájárulni a munkámmal. Úgy döntöttem, alapítok egy saját vállalkozást. Rengeteg ember kinevetett. Nem hittek bennem. Nem csodálom, mert a nulláról felhúzni, egy több munkavállalót alkalmazó céget nem könnyű a mai világban. Sajnos nekem ehhez segítségem sincs, mégis teljesen könnyedén meg tudtam oldani. De hogyan? Megmutatom!

A dolog egyszerű, csak kitartó keresgélés és soha nem szűnő lelkesedés szükséges hozzá, abból viszont elég sok! Én ugyanis minden olyan tevékenység elvégzésére kerestem egy külső partner céget, ami nem tartozik a szakmai munka teljesítésének körébe. Mire gondolok? Például a munkavédelem területére.

Köztudott ugyanis, hogy a munkavédelem területe számos kötelezően elvégzendő feladatot tartogat számunkra, amelyet a hatóság előszeretettel ellenőriz is. De még ha ettől nem is tartunk, mert épp van felesleges időnk és energiánk kibogarászni a jogszabályi hivatkozások közül a ránk vonatkozó feladatokat, papírmunkát és határidőket, valamint megvalósítani azokat – amire sosem lesz idő – akkor is ott a kis mumus, hogy mi van, ha valaki, valamelyik munkás balesetet szenved? Erre is fel kell készíteni őket. Megfelelő oktatással, dokumentációval, írásos utasításokkal, hogy abban az esetben, ha valaki hibázik, ne a mi felelősségünk legyen. Tegyünk meg mindent azért, hogy ha valaki nem törődik saját testi épségével például, s ennek baleset lesz a vége, akkor ne tudja senki a nyakunkba varrni és mi se érezzük magunkat felelősnek ezért.

Én már a tevékenység megkezdése előtt minden ilyen területre kerestem magamnak egy profi, jó szolgáltatást nyújtó külső céget, és szerződést is kötöttem velük. Így, a megalakulás után már teljesen a tevékenységre, annak egyre jobban történő fellendítésére tudtam koncentrálni. Én így csináltam.

A tökéletes szülinapi ajándék

Ismeri minden ember azt az érzést, amikor valakinek valamilyen nagyon különleges ajándékot szeretne adni, de úgy, hogy értéket is képviseljen számára, ha lehet minden nap tudja használni, és benne legyen a figyelmünk is, vagyis tudjuk mire vágyik, és okozzon is meglepetést.

Én is hasonló helyzetbe kerültem az egyik barátnőm tekintetében. Nagyon sokat gondolkodtam mi az, amit adhatnék neki, praktikusan tudja használni, figyelmem is benne van, és meglepetést is okoz számára. Sokat törtem a fejem, töprengtem. Sokan ilyenkor feladják, és egy-egy ajándékkártya vagy jól irányzott boríték lesz végül az ajándék tárgya. Én semmiképp sem szerettem volna ezt. Így hát elkezdtem megvizsgálni, mi az amit szeret, mi a hobbija, mi az, ami esetleg napi szinten megkeseríti az életét. Meg is jött az ötlet.

Ő napi szinten sportol. Nagyon szereti a tájfutást és az akadályfutó edzéseket és versenyeket egyaránt. Kacérkodik a triatlonnal is, de azt még nem kezdte el. Tudom, hogy van egy sportórája, amely elég elegáns ahhoz, hogy napi szinten, munkában is hű társa legyen, szinte mindig rajta van, így gyakran küzd azzal, hogy lemerül. Egy töltője van hozzá, amelyet hordozgat magával, de ha elfelejti betenni a táskájába, vagy otthon, vagy az irodában szenvedi hiányát. Így hát úgy döntöttem, hogy a legmegfelelőbb ajándék számára egy egyedi, új apple watch töltő lesz. Fel is kerestem egy oldalt, ahol a töltők beláthatatlan választéka tárult elém, és sikerült választani számára egy olyan töltőt, amely színben, formában, modernitásában is megfelelően illeszkedik nem csak a barátnőm stíuláshoz, de irodájához is. Telefonját is tudja tölteni vele, így két legyet üthet egy csapásra, nem beszélve arról, hogy anyaghasználatában is igen különleges, tehát mindenki a csodájára jár majd.

Azt hiszem sikerült egy tökéletes ötletet kitalálnom, és ami még ennél is fontosabb, hogy be is szereztem gyorsan és könnyedén. Már alig várom, hogy átadhassam neki a különleges ajándékot, hiszen nem minden nap lesz az ember harminc éves. Mondhatjuk úgy is, hogy életében csak egyszer. Megünnepelni viszont akár többször is szabad, azt nem tiltja semmi.