A kislányom mumusa

Amikor az ember életébe megérkezik a gyerek szinte minden megváltozik, szokták volt mondani, és én sem hittem, hogy ez ennyire élesen igaz mindaddig, amíg meg nem született a kislányom. Teljesen más lett az érdeklődési kör, teljesen más lett a gondolkodásom, a félelmek is átalakultak. Ami addig foglalkoztatott már nem érdekelt egyáltalán, és teljesen más területek vették át a szerepüket. Arról már inkább nem is beszélek, hogy a filmek helyét átvették a mesék és az énidő helyét átvette a játékok köre. Ez teljesen normális is, azt gondolom. Van ennek az egész gyereknevelésnek egy nagyon kedves és bájos része, és van egy nagyon kemény, embert próbáló része, a nevelés. Hát az a fajta következetesség, amit egy gyerek igényel, és az, hogy hagyjuk és néha orra bukni, de azért vigyázzunk is rá, szidjuk is, de azért legyünk megértők is, hihetetlen nehéz és nehéz helyzeteket szül, főleg akkor, ha a két szülő nem igazán mozog egy hullámhosszon. Szerencsére mi ebben a férjemmel nagyon passzolunk, mondom ezt azért, mert még így is tényleg nagyon nehéz.

Nemrég például arra szokott rá a kislányom, hogy ellopkodja – három évesen – a telefonunkat, és eldugja, vagy éppen csak játszik vele. Hát ezt sokáig játéknak tekintettük, és nem nagyon vettük komolyan, de hiba volt, mert Xiaomi kijelző csere lett a vége. Hát azóta csak annyit kell mondanunk a kislányunknak, hogy ha bármelyik telefont a kezébe veszi, hogy jön a telefon mumus és megint bántani fogja a telefont és doktorbácsihoz kell vinni, és már teszi is le. Nem tudom, lehet, hogy nem szép dolog ilyesztgetni egy gyereket, de nekünk annyira bejött, hogy azóta is használjuk ezt a technikát, és sokkal jobban figyel és vigyáz dolgokra. Nekünk ez bevált, és muszáj fogást találni rajta. Remélem nem neveljük félre vagy rosszul emiatt a gyereket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük