2022. december hónap bejegyzései

Egy tökéletes ajánlás, tökéletes pillanatban

Amikor eldöntöttem, hogy saját céget alapítok, és otthagyom az akkori munkáltatómat, még fogalmam sem volt, hogy egyrészt ennyire nehéz és folyamatosan változó útra térek rá, másrészt pedig, hogy ennyire élvezni fogom ezt a szakaszát az életemnek. Mindig arról álmodtam, hogy cégvezetőként egy tökéletes, eredményes működést és tökéletes munkahelyeket teremtő vállalatot tudok majd megalapítani és folyamatosan vezetni az úton. Persze aztán rájöttem, hogy a növekedés és a gazdasági eredmények sokkal de sokkal könnyebben elérhetők, mint a jó vállalati légkör és hangulat, hiszen számtalan féle és típusú embernek kell nap, mint nap együttműködnie, ami azért a kommunikáció és a szokások terén is nehézségekbe ütközik. Amikor már a megfelelő működés és eredmények a birtokunkban voltak keresgélni kezdtem a külső segítség után. Olyan szakembereket kerestem, akiknek lelkesedése, szakmai tudása, kitartása és lendülete is megvan ahhoz, hogy a cégem számára eredményes és profi segítséget tudjon nyújtani. Persze a keresés elején még fogalmam sem volt, hogy pontosan mely területen kell keresgélnem.

Az egyik nagyon jó ismerősöm ajánlása kapcsán azonban felvettem a kapcsolatot a kogwheel csapatával. Én sosem voltam az a fajta ember, aki a választásait az interneten olvasott dolgok alapján hozza meg, legyen szó egy weboldal tartalmáról, vagy véleményekről. Én szeretek szemtől szembe beszéni azokkal, akik a szolgáltatást igénybe vették és egyben azokkal is, akik nyújtják azt, így szinte azonnal felvettem a Kogwheel csapatával a kapcsolatot. Nem is csalódtam. A beszélgetés után biztos voltam benne, hogy nem csak együtt fogunk dolgozni, hanem abban is, hogy tökéletes segítséget és megoldást fognak tudni adni a terveimhez.

Ma pedig már kijelenthetem, hogy a csapatépítő szolgáltatásuk és a kommunikációs tréning szolgáltatásuk hihetetlen eredményeket nyújtanak számunkra. A csapat összetartó, a vállalati hangulat pedig azt gondolom irigylésre méltó. Az emberek szeretnének nálunk dolgozni, ami pedig azért nagyon fontos, mert ebben a nehéz piaci időszakban, amikor minden nagyvállalat vadássza a megfelelő szakembereket, mi egyáltalán nem küzdünk problémával ezen a területen, sőt. Nálunk folyamatosan jelentkeznek a jobbnál jobb szakemberek, amit bizony ennek a kis csapatnak köszönhetek. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket és a munkájukat egyaránt.