2021. február hónap bejegyzései

A férjem meglepetése

Néha az emberek sokkal egyszerűbben, mint azt mi valaha is gondoltuk volna, vagy inkább mondhatom úgy, hogy sokkal egyszerűbben, vagy épp egyszerűbb dolgokkal örömet lehet nekik szerezni, mint bármikor gondolnánk. A minap például a férjem kápráztatott el, mert volt egy számára fontos dolog, amit sajnos nem igen tudtunk beszerezni sehol, mert nem nagyon lehetett kapni egyik üzletben sem, ahova betértünk. Neki azonban nem nagyon van ideje szaladgálni, ezért felléptem a család kedvenc oldalára, a leakcioztuk oldalára, és rákerestem, hátha rátalálok valamelyik kategóriában. Persze nem kellett csalódnom, rá is találtam, és nem csak egyszerűen sikerült megrendelnem, hanem rekord gyorsasággal kézhez is kaptam.

Úgyhogy amikor másnap este a férjem haza ért, már ott is várta a kis doboz az asztalon, benne a hdmi rca átalakító, ami valamihez nagyon kellett neki pár napja. Persze, aztán számomra is kiderült az ok, amiért annyira örült neki, hogy még a gyermeki öröm is kiült az arcára, hiszen egy régi kazetta felvételt akart megmutatni nekem a családjáról és a gyerekkoráról, amihez szüksége volt erre a kábelre. Így tehát aznap este nosztalgia kazetta nézést tartottunk. Hihetetlen aranyos és cuki gyerek volt. Néha az ember fel sem fogja, mekkora értéke lehet egy-egy ilyen pici dolognak is, ha ilyen dolgokról beszélünk.

Nekem tehát aznap estére sikerült a férjemet gyermeki boldogsággal megajándékozni egy hdmi rca átalakító segítségével, amire bár nem is gondoltam, csak meg akartam lepni, de nagyon jó volt látni. És mondanom sem kell, mennyire jó érzéssel néztük meg azokat a kis régi felvételeket arról az időszakról amikor még gyerekek voltak és a testvérével kis csínytevéseket és játékokat játszottak.

Hosszútávú partnerre leltem

Az ember, ha vállalkozást alapít, akkor egy idő után megtanulja, hogy nem elég valamit neki jól csinálnia, bizony olyan partnereket kell választania, akik szintén nagyon kiemelkedően teljesítenek abban a témakörben, amit rájuk szeretne bízni, mert különben ő fog alul maradni a versenyben. Egy tökéletes példa nekem a legújabb projektem, egy gyönyörű webshop kialakítása.

A webes cég hihetetlen profi volt hála a jó égnek, és nagyon könnyen és gyorsan is került minden kérdésre, problémára megoldást találnunk, és egy igazán kifinomult, tökéletes webshop lett a végeredmény, olyan, amire mindig is vágytam, és amire tényleg büszke lehettem. Nagyon örültem is neki, és amikor megnyitott meglepődve tapasztalatam, hogy nem igazán növekszik a vásárlások számra. Látogató volt bőven az oldalon, az látszott, de nem döntöttek úgy az emberek, hogy meg is veszik az ékszereimet. Fel is kerestem a webes csapatot és tanácsot kértem, mi lehet a baj. Ők pedig rögtön rávilágítottak a problémára.

Elmondták ugyanis, hogy a termékfotózás hatalmas szakmai tudást és megfelelő eszköztárat is igényel ahhoz, hogy valóban megfelelően részletgazdag, jól bevilágított és azért a valóságnak megfelelő színű és fényű képek jöjjenek létre, amelyek alapján a vásárló bátran megveszi a termékemet. Ennek hiányában azonban nem mer a vásárlás mellett dönteni és a webshop akármilyen jó és szép, kifinomult, nem fog eredményt hozni.

Át is tértem termékfotózás tekintetében az általuk ajánlott szikyfoto.hu csapathoz, akik tényleg hihetetlen részletgazdag és meseszép képeket készítettek a termékeimről. Az első hónap pedig már mutatta az eredményt is. A vásárlások számra hihetetlen módon kezdett nőni. Hiába profi csapattal lehet tökéletes eredményeket elérni.