Nem tudom, ki hogy van vele, de az én családom néha nem csak hogy összeszedhetetlen és kezelhetetlen a három gyerekkel, hanem bizony fotózhatatlan is egyben. Három gyerekkel persze nem könnyű az élet, tudom, mindenki ezt mondja, és a gyerekek amúgy nagyon jólneveltek, és szót fogadnak, tisztelettudók, de hát mégiscsak nagyon nehéz kialakítani velük egyfajta rendet vagy rendszert arra, hogy időben el lehessen velük indulni, mindenféle feszültség, rohanás vagy egyéb nehezítő körülmény nélkül. Persze, a kicsi még nagyon kicsi, a nagy pedig még nem elég nagy ahhoz, hogy segíteni tudjon mondjuk legalább a középsőnek, szóval jobb lesz ez, körülbelül még egy-két év, de hát addig is sokat szenvedünk azzal, ha valahol meg kell jelenni, külön nehézség pedig ha elegánsan, valamilyen rendezvényen kell tiszteletünket tennünk, vagy mondjuk fotózásra megyünk.

Mi már a karácsonyi képeket talán pont emiatt el is engedtük. Van akkor a családnak elég olyan helyzet vagy esemény, ahol meg kell jelenni, helyt kell állni, de amióta megszületett az első gyerek külön gondot fordítunk arra, hogy évente legalább egy olyan fotózásunk legyen, ahol egy profi lencsevégre kap minket. A gyerekek egyszer kicsik csak, mi pedig egyre öregszünk, és szeretnénk, ha majd később ezeket a képeket egy gyönyörű albumból nézegethetnénk, ahhoz pedig egyrészt mindenkinek rajta kellene lenni a képeken, másrészt pedig nem árt, ha a minőség is profi.

Mi nem vagyunk igazán fotogének, és hát tartottunk is tőle, hogy ez a fotózás egy negatív élményként fog megmaradni a családban, de hála a jó égnek nagyon jó embert választottunk hozzá, hiszen Szalai Balázs nem csak hogy technikailag profi, de hihetetlen megnyerő humorával és stílusával tökéletesen kezelt minden helyzetet és gyönyörű képeket kaptunk tőle. Nekünk ő a kedvenc fotósunk és sosem választanánk mást. Mindenkinek csak ajánlani tudom őt! Biztosan nem fog benne csalódni semmilyen tekintetben sem.

Az ember rengetegszer esik bele abba a hibába, hogy van nem elég elővigyázatos, és úgy gondolja, hogy vele tényleg nem történhet semmi baj, a rémtörténetek, amiket az emberektől hall őt bizonyára el fogják messzire kerülni, vagy folyamatosan azon dolgozik és gondolkodik, hogy milyen probléma érheti, hogy hogyan tudná megelőzni vagy kikerülni a bajt. Azt gondolom egyik sem jó, egy arany közép utat kellene választani mindenkinek, amivel nem vonzza be egyrészt a bajt és a problémát, másrészt pedig védve van egy bizonyos szinten, ha bármi történik is vele, ami nem várt esemény vagy problémaként lép fel az életében.

Én például az ipad készülékemmel kapcsolatban tanultam meg nagyon a leckét. Mert hogy nekem nagyon sokáig nem volt rajta tok, mert egyszerűen nem tetszett egyik sem amit a boltban tudtam volna venni rá, úgy éreztem hogy elveszi a gép kifinomult és szép kialakítását, másrészt pedig nem tetszett tényleg egyik sem. Sem a színe, sem a mintája. Nem is vettem tehát a gépemre. Mindaddig nem is gondolkodtam azon, hogy ez nagy hiba lenne, míg össze nem tört a kijelzője, mert egy szerencsétlen mozdulattal leejtettem sajnos a kezemből a gépet.

Ekkor persze megcsináltattam a gépet és azonnal azon kezdtem el pörögni, hogy mindegy már hogy milyet, de valamilyen tokot szerezni tudjak a készülékemre. Az egyik barátnőm ajánlott is hozzá egy jó oldalt, ahol ipad tokok hihetetlen kínálatát találtam, és mennyire örültem volna, ha ezt nem most adja oda nekem, hanem mondjuk két hónapja, mert akkor biztosan nem tört volna össze a kijelzőm. Persze hogy rendeltem, kettőt is, mert nem tudtam választani. Most már tehát védve van a gépem és meg is tanultam a leckét, hogy az arany közép út mindig a legjobb.